Szélterhelés következtében a napelem rendszerre ható erők kiszámítása több szélsebesség esetén:
„Cégünk napelem tartószerkezetek fejlesztésével és gyártásával foglalkozik. A termékeink fejlesztése során rá kellett jönnünk arra, hogy esetünkben az Eurocode által adott eljárások nem vezetnek gazdaságos megoldásokhoz. Mivel a napelem tartószerkezeteknél a szélből adódó terhelések a mértékadók, így arra a döntésre jutottunk, hogy a szél hatását megpróbáljuk numerikus szimulációval megközelíteni.
Így találtam a CFD Engineering-re teljesen véletlenül egy internetes keresés során. A kapcsolat felvétele után Róbert gyorsan megértette a feladatot, milyen eredményekre és milyen formában vagyunk kíváncsiak. A megbízást gyorsan teljesítették úgy, hogy közben munkaközi adatokat is kaptunk. A végeredmény az elvárásainknak megfelelt és igazolta az Eurocode-dal kapcsolatos kételyeinket. Úgy gondolom, hogy a hasonló fejlesztéseinkhez megtaláltuk a szimulációs partnerünket.” – Ajkay Tibor, építőmérnök, ügyvezető, DAV Mérnöki Kft.
Járműipari könnyűfém öntvények szabályozott hűtésének, hőkezelésének szimulációja, öntőgépek füstelszívásának javítása:
„… A CFD Engineering erőssége a rugalmasság és az ügyfélközpontúság. Külön kiemelendő a nagy tapasztalattal rendelkező mérnöki szakmai hozzáértés. A CFD Engineering szolgáltatási minőségével kivívta vállalatunk vezetőinek és mérnökeinek elégedettségét…” – David Toth, ügyvezető igazgató, Nemak Győr Alumíniumöntöde Kft.
Gázturbinás erőmű füstgázvezetékének tervezése, hőhasznosító kazán tervezése:
„A közös munkánk gördülékeny volt. Róbert tisztában van a szimulációhoz alapot nyújtó CAD-es feladatokkal is, a változtatások – hozzáadok ezt, elveszek belőle azt – végrehajtásához nem kellett újabb modellt készítenem, azt megoldotta ő. Ez ugyanis másoknál gond volt. Továbbá a munka végrehajtásának sebességében is jelentős a növekedés a korábbi partnereimhez képest.” – Szabó András, vezető tervező, www.procad.hu
Vegyipari gépek, berendezések tervezése, műszaki felsőoktatás:
„Mindig elérhető vagy, ha valami gondom van, mindig kérdezhetek. Ettől jobb kapcsolatot nem tudok elképzelni.”
Dr. Szepesi Gábor, egyetemi tanár, Miskolci Egyetem Vegyipari Gépek Intézeti Tanszék
Légfüggönyös hűtőgépek fejlesztése, CFD szoftver oktatás és terméktámogatás:
The implementation days were very useful after the training. I am very happy to cooperate with you and your company.”
„Az oktatást követő alkalmazástechnikai napok nagyon hasznosak voltak. Örülök, hogy veled és a cégeddel dolgozunk együtt.” – Roman Visnovsky, financial director, Pastorkalt a.s.
Hulladékégető környezetvédelmi fejlesztése:
„A füstgázhűtővel kapcsolatban adódtak kérdéseink, pontosan nem tudtuk, hogy hogyan játszódik le a hűtési folyamat a toronyban. Szerettük volna tudni, hogy mit kell tennünk ahhoz, hogy az elsődleges feladatot, azaz hogy ne keletkezzen víz a torony aljában meg tudjuk oldani. A szimulációval sikerült olyan megoldást találni, amivel ez a probléma megszűnt. Már az első eredmények igazolták azt, hogy amit sejtettünk a valóságban is lezajlik:
a füstgáz eltolja a vizet a kamra falára. Biztos vagyok benne, hogy a szimulációval sikerült olyan verziókat, próbálkozásokat kizárni a berendezés áttervezésénél, amiket a szimuláció nélkül megtettünk volna.” – Benkő Jenő, vállalkozási iroda vezető, Ventifilt Zrt.
Pneumatikus elemek fejlesztése:
„Közös munkánk során az eredményeket gyorsan megkaptuk, azokat Róberttel együtt értékeltük és ezek alapján döntöttünk a megvalósítandó termék alkatrészeinek geometriájáról. A vizsgált pneumatikus elosztó későbbi mérési eredményei a légszállítás szempontjából visszaigazolták az áramlástani szimuláció által előre jelzett értékeket. A szimulációval 2-3 prototípus legyártása és
mérése volt elkerülhető, valamint több hetes kísérletezést sikerült néhány napra rövidíteni” – Szabó Krisztián, gyártmányfejlesztés vezető, FESTO-AM Gyártó Kft.
Nanokompozit tömlő szimulációk az olajipar számára:
„A közös munka során példaértékű együttműködés alakult ki Róberttel, aki szakterületének kiváló ismerője. A legkülönbözőbb témákkal kerestük meg őt és minden esetben hatékonyan tudta támogatni a fejlesztési munkánkat. Ha a jövőben újabb áramlástechnikai szimulációt igénylő feladat adódik, biztosan Róbertet fogjuk felkérni szaktanácsadóként.” – Dávid József, fejlesztési osztályvezető